Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az ejtőernyőzés eredete

2008.03.22

Adrenalin a levegőben

 

Az első írásos feljegyzés Kínából származik. Történt ugyanis, hogy 1306-ban Fokien császár koronázását légibemutatóval akarta látványosabbá tenni. A császár ugrói bambusznádakra feszített bőrlapokkal és derekukra erősített kötelekkel ugrottak, fákról és tornyokról – repülőjük természetesen nem lévén - amolyan mai bázisugrók mintájára. A fáma szerint sértetlenül értek földet.

A következő feljegyzést lépés a középkor „tudományos aranykorára”, a reneszánszra tehető, amikor is a kor leghíresebb ezermestere, Leonardo da Vinci belekóstolt az ejtőernyőzésbe – legalábbis elméleti szinten. 1485-ben elkészítette a képen látható rajzot. Megálmodott szerkezettel Leonardo szerint sértetlenül lehet magas épületekről leugrani. Arra azonban nincs bizonyíték, hogy a mester ki is próbálta volna a szerkentyűjét.


A 16. század végén egy magyarországi származású, Olaszországban élő matematikus, Fausto Veranzio adta ki elméletét az ejtőernyő „zuhanásgátló” hatásáról, és állítása szerint ejtőernyőével több sikeres ugrást is végrehajtott egy velencei toronyból.

Az első bizonyítható ejtőernyős ugrásokat a francia Joseph Montgolfier végezte el, aki az 1770-es években először állatokat dobált le különböző tornyokból, majd 1777-ben maga is sikeresen leugrott Annonay-i házáról.

Montgolfier kortársa, Louis Sebastien Lenormand az ugróeszköz gyakorlati kivitelezését már számításokkal alapozta meg. A nagyszámú publikum előtt végrehajtott kísérletei eredményesek voltak, és a biztonságos ejtőernyő kifejlesztésén is sokat dobott Lenormand munkássága. Sőt, az ejtőernyő ma is használatos nemzetközi elnevezése, a parachute is tőle származik.

Az első légi járműből végzett ejtőernyős ugrást 1797. október 27-én Párizs mellett, a Monceau parkban André Jacques Garnerin, a meleg levegős ballonok korának egyik mutatványosa hajtotta végre. Igaz, némi kényszer hatása alatt, mivel röviddel azelőtt letartóztatták csalás vádjával, s szabadlábra kerülésének feltétele a nagy nyilvánosság előtti ugrás volt. Felszállás után a léggömb gyorsan elérte a 700 méteres magasságot, de ott felrobbant. A tömeg már azt hitte, hogy vége a nagyszájú mutatványosnak, azonban Garnerin hamarosan megjelent a fejük felett 10 méter átmérőjű, 36 zsinórral ellátott vászon ejtőernyőjével.

Egészen a 20. század beköszöntéig azonban nem sikerült a (természetes vagy mesterséges) építmények fölé emelkedve kiugraniuk. Ezt a problémát a repülőgépek feltalálása oldotta meg. Amikor a repülők elég gyorsan és elég nagy magasságban tudtak már repülni, szükségessé vált egy olyan „mobil-„ ejtőernyő kifejlesztése, amelyet az ugró felvihetett a repülőre, és akár kézi erővel, zuhanás közben is kinyithatott.

Az első ilyen ejtőernyőt Gleb Jevgenyevics Kotyelnyikov készítette. Bár újítása már nagyjából megegyezett a ma használatos (körkupolás) konstrukcióval, közbeszólt a repülőgép-lobby. Az ejtőernyős ugrás ugyanis szerintük arra „bíztatta” a pilótákat, hogy veszély esetén veszni hagyják a gépet, és ejtőernyőjükkel meneküljenek.

Ráadásul a katonai vezetés sokáig kételkedett benne, hogy az emberi test képes pár másodpercnél tovább elviselni a szabadesést.

Repülőgépről az első ejtőernyős ugrást 1912-ben Albert Berry hajtotta végre St. Louisban. Végül elsőként a császári német hadseregben rendszeresítették először az ejtőernyőt 1917-ben.


Innen már csak néhány lépés volt hátra ahhoz, hogy az ernyőt ne csak a pilóták életének megmentésére használják, hanem arra is, hogy katonákat juttassanak a más eszközzel nehezen megközelíthető helyekre. Nagy létszámú ejtőernyősegységeket először szintén a németek alkalmaztak 1940 májusában a belga erődrendszereknél.

Az első magyarországi ejtőernyős ugrást 1920. november 7-én, a Rákosmezőn megtartott repülőbemutatón Kovács Endre hajtotta végre.

Magyarországon 1936-ban hozták meg az első intézkedést arról, hogy legyen katonai ejtőernyőzés itthon is. Az első magyar ejtőernyősegység 1938-ban ugrott, legendás hírű parancsnoka Vitéz Bertalan Árpád őrnagy volt. Az első éles bevetés azonban szerencsétlenül kezdődött. 1941. április 12-én a Délvidék felszabadítására induló négy szállítógép közül az első a felszállás után lezuhant, és életét vesztette az alakulat parancsnoka, vitéz Bertalan Árpád őrnagy, a gép legénysége és 15 ejtőernyős.







 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Bp 1282 Pf 2

(Hörcher Miklós, 2008.10.30 22:33)

Ez elnagyolt, pontatlan leírás.Az 1941 es balesetnek egyik túlélője még köztünk van v Bakó István ales. Most 87 éves.Bővebbet Fülöp Tibor eje oktató tud mondani aki birtokában van minden fellelhető dokumentumnak.
Üdv H Mikós