Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tájbringa világbajnokság

2008.06.28
Tájbringa világbajnokság PDF Nyomtatás E-mail
2006-02-10 11:09

Amikor 2002-ben kiderült, hogy a 2005-ös világbajnokság rendezésének jogát Besztercebánya kapta, már ott Fontaineblau-ban közösen egyességre jutottunk; ennél jobb esélye nem lesz az akkori válogatott gerincét adó tájbringás generációnak egy jó VB szereplésre, mint majd 3 év múlva Szlovákiában.

Bizakodásra adott okot, hogy a Budapesttől kevesebb mint 200 km-re lévő terepeken már sok versenytapasztalatot szereztünk, és a következő 3 év alatt ezt még gyarapíthatjuk. Arra is számítottunk, hogy Besztercebánya földrajzi adottságainak köszönhetően, bizonyosan nem tudnak mind a 4 versenynapra előhúzni új terepet. így elég pontosan be tudtuk lőni, mire készüljünk.
Szubalpin jellegű terepek, nagy szintekkel, egyszerű úthálózattal és átlagfeletti kerékpározási technikát igénylő gyökeres-köves talajjal, várja majd a VB mezőnyét. Sokkal inkább döntő lesz a jó útvonalválasztás, erős technikás kerékpározás, mint a finom tájékozódás. Erre remekül lehetett itthon is készülni: János-hegy, Pilis, Börzsöny, valamint a (nem tájékozódó) hegyibringásoknak rendezett maratonversenyeken, amelyeken leginkább Paul (Paulovits László) és Füzy Anna jeleskedtek.
A férfi válogatott keretből, a fenti okok miatt többen is gondolkodtak úgy, hogy ezen a VB-én tudnák igazán megmutatni milyen nagy eredmény lakozik még bennük. Ezért elég komoly versengés alakult ki már az utazócsapatba kerülésért is. Ami mindenképp jó tett az egészséges versenyszellemnek, bár a VB-én elért formának, már nem mindenkinél. Láthattuk, a válogatókon elért sorrend alaposan fejre állt a Világbajnokságon.
Minden sportágban örök dilemma; hogyan válogassanak. A mérhető sportokban ez egy kicsit könnyebb, de azért nem egyértelmű. Ha egy-két válogató alapján állítják össze a csapatot, akkor túl nagy lehet a szerencse szerepe (pláne ahol egy technikai eszközzel is meg van áldva a versenyző), ha pedig egy hosszú sorozat dönt, akkor meg épp azok, akik a válogatókon legjobban odateszik magukat, pont a nagy versenyre kerülnek leszállóágba. Hiszen nem lehet május elejétől, szeptember közepéig csúcsformában lenni. Szövetségi kapitányunk (Jankó Tamás) egy igazságos szisztémát tett le év elején az asztalra; hogy egy szubjektív, tisztán a matematikán, százalékokon alapuló számítás alapján lehessen összeállítani a VB csapatot.
ám az élet szokás szerint összekuszálta a szálakat (a matematikailag kialakult elvi erősorrendet), így az a fura helyzet állt elő, hogy Paulnak és nekem (akik a tájbringa történetében, az eddigi legjobb férfi VB teljesítményét produkáltuk Besztercebányán) [lásd lent a Krónikát; a szerk.] mélyen saját zsebünkbe kellett nyúlnunk, a nevezés és szállás finanszírozására, holott a három legjobb férfiversenyzőnek a szövetség biztosított anyagi keretet. Igaz, a válogatók alapján nem voltunk benne a legjobb háromban, - ez a mi hibánk, kicsit elkényelmesedtünk, hisz nekünk '99-óta sosem volt kérdés a helyünk a csapatban - talán tudat alatt az volt bennünk: nekünk már nem kell bizonyítani. Kese (Molnár Zoltán), Ege (Egei Tamás), Süti (Viraszkó Zoltán), Matri (Vajda Zsolt), mindannyian jobbat nyújtottak a válogatókon. Teljesen megérdemelten lettek kiemeltek. De talán igazságosabb lett volna a VB eredményeit is megvárni dotáció elosztásával.
A hosszúra nyúlt bevezető után térjünk rá a lényegre, a versenyre. A világbajnokság a három versenyszám, a hosszútáv selejtezője és a terepbemutató nap miatt, egy 1 hétig tartó esemény sorozat. Szeptember 5-én, hétfőn érkezett a mezőny a VB centrumba, ami szállás, valamint verseny- és sajtóközpont is volt egy épületen belül, egy hatalmas kollégium komplexumban. A közös szállás, magában garantálta a jó hangulatot. Itt laktak a nagyon komoly nemzetek profi versenyzői, és vidám műkedvelők, egzotikus országokból.
Még aznap terepbemutatóval kezdődött a program, ahol a középtáv térképének értéktelen sarkából kivágott darabbal, plusz egy szemközti hegyoldallal lehetett ismerkedni. Többeket megijesztett egy bizonyos keskeny, kanyargós szintösvény a meredek oldalban, ám ehhez hasonló a VB terepeken a későbbiekben nem volt.
Másnap már élesben tekertük a pedált, a középtáv döntőjében világbajnoki érmekért küzdött meg a teljes mezőny. Nőknél 62, férfiaknál 128 induló. A pályát úgy tűzték ki, hogy egyből kirostálják a gyengéket, az egyes pont 2 km-re, és 250 méterrel feljebb volt, mint a rajt. (Lásd jobb felső térkép!) Gondoltam mit nekem 250 m szint, mikor egy átlagos edzés bemelegítéseként 4-szer, 5-ször feltekerek a Fenyőgyöngyétől az aszfaltúton a Hármashatár-hegyre. Na, de míg a Hármasra szép egyenletesen visz fel az út, addig itt lapos részek váltakoztak, 20-30 %-os tekerhetetlen részekkel, és a végén az utolsó 100 méter szintet, vízszintes vetületen mérve 400 méter hosszon kellett fel- mászni, kúszni, tolni. Ezt letudva, meg lehetett nyugodni, hogy a pálya összes mászásainak, több mint egyharmada már megvan. ám besavasodott lábizmaimat ez nem nagyon vigasztalta. A következő pontra már hibázni is lehetett, - nekem sikerült - rossz útvonalválasztással. A 18 perces első 2 km után annyira megörültem, hogy egy aszfaltos úton fel lehet gyorsulni, hogy nem vettem észre, sokkal jobban járnék a pirossal rajzolt variációval. én a rosszabbon mentem. A "kék" egyrészt 300 m-rel hosszabb, van benne egy alacsony nyereg megmászása, de ami miatt a legtöbbet lehet veszíteni: az a nyeregből lejövő ösvény minősége. Eszméletlenül klassz, gyökértől és kövektől lépcsőzött lejtmenet, igazi csemege ezen leereszkedni! Csak nagyon sok idő. A két útvonal között, jó két perc különbség volt.
Innen következett a verseny legélvezetesebb, legszebb része; bájos alpesi jellegű réteken, jó szekérutakon kellett navigálni. A pálya utolsó harmadára maradtak a telkek, kukoricatáblák és a városszéli garázssorok. A telekkerítések alkotta "sikátorokban" még sikerült egy 4 perces hibát vétenem, és az sem vígasztalt, hogy azt a pontot még sokan "megették". Az alaposan túlméretezett pályát (még ilyen jó időben is 15 perccel hosszabb volt a kelleténél, mi lett volna egy esős-sáros napon?) a végire szerintem már mindenki eléggé megutálta, csak a célba érést várta. Ez most nem a mi pályánk volt, és ez az eredményeinken is meglátszott. A magyar fiúk között nem volt nagy szórás, mindenki hasonló időket ment, egyedül Paul tudott a mezőny első felében végezni, ám ő is kilométerenként 55 mp-cel lassabb volt az oroszok nyerő emberénél: Ruslan Gritsan-nál. Nagyon elkeseredve azért nem voltunk, nem erre a napra tartogattuk a puskaporunkat. A nagy öröm pedig mégis meg lett a csapatunkban, mert a nők versenyében Füzy Anna világbajnoki 5. helyet szerzett. Először került magyar versenyző tájbringában tízbe VB-én, ami azért különösen szép, mert még 20-ba is alig-alig sikerült ezelőtt. Nem meglepő, hogy azt is Annának; - az OSC-Józsefhegyi SE tehetséges versenyzőjének - sikerült korábban.
A pályakitűző a lányoknak sem kegyelmezett, az ő egyesük, csak kicsivel volt lejjebb, mint a fiúké. Annának elég jó sorsolása volt, a szám címvédője Michaela Gigon startolt mögötte 2 perccel. De meg is fordíthatjuk a dolgot; Gigonnak hatalmas szerencséje volt hogy a mezőny legjobb tempómenője indult előtte és a kettejük esetleges összedolgozása, jó eredménnyel kecsegtetett számára. Az osztrák a pálya egyharmadánál (2. ellenőrzőpont) érte utol Annát. Ekkor Gigon még csak a 6. helyen állt a versenyben. A részidőkből kiolvasva látható, hogy a két klasszis versenyző jó hatással volt egymásra. Egymást űzve-hajtva, mire a hetes pontra értek Gigon a mezőny élére, Anna pedig az 5. helyre került. A 8-asra menet Anna, - ahogy bringások közt mondják -elvesztette a kontaktust az osztrák lánnyal. Amin nem vizuális kontaktust kell érteni, csak azt, hogy; az elöl menő hátsókereke túl messzire került a hátul menő elsőkerekétől, (elveszítve azt a mágneses vonzóerőt ami kerékpáros hiedelmek szerint az egymást követő kerekek közt létezik). Innen már nagyon nehéz visszakapaszkodni annak, aki lemarad. Ez Annának sem sikerült, de hibázás és kapkodás nélkül, 50 másodperc körül stabilizálta a pozícióját Gigon mögött. A 9-es után már a cél jött, Anna megőrizte az ötödik helyet.
Felemelő érzés volt, hogy magyar versenyzőt szólíthattak ki a hatfős dobogóra este a város főterén. Talán kevesen gondolták, hogy ez sikerülhet, de aki figyelemmel kísérte Anna fejlődését Fontaineblau-i világbajnokság óta, az kevésbé lepődött meg. Nála ez a 3 év valóban hasznosan telt, lépésről lépésre építette fel magában a képességet, hogy ilyen eredményt el tudjon érni. Teljes erővel bevetette magát a profi montain-bike-osok közé, hisz ahogy a tájfutóknak az atletizálás, úgy a tájbringásoknak a kerékpáros terepversenyzés a legjobb alapiskola. Na most ahhoz képest, hogy csak kiegészítő sportként versenyez a bringások között, már ott sem lehet nélküle eredményhirdetést tartani. és szerencsére tájékozódva bringázni sem felejtett el.
Szerdán Sachtickán a hosszútáv selejtezővel folytatódott a program. A férfiak 128 fős mezőnyében, nagy harcra volt kilátás a kiesés elkerüléséért. Három selejtező csoportból 20-20-20 versenyző juthatott a döntőbe. Nekünk magyar srácoknak, a középtáv eredményei alapján nem sok esélyünk volt a bejutásra, de azért úgy vágtunk neki, hogy csak azért is! A lányoknál úgy tűnt, hogy csak két nagyon peches versenyző nem "A" döntőzhet szombaton, mivel összesen 62-en voltak. A selejtező után azonban a zsűri közölte, 60 vagy 62 már nem oszt-szoroz, nem rendeznek két embernek külön "B" döntőt. Ha viccnek nem is volt jó, edzésnek elment ez a nap a lányoknak. Bár talán néhányan kihagyták volna?
Sachtickáról tudni kell; Besztercebánya házi síközpontja. úgy ül a város felett, mint Budapest felett a Gellérthegy. A terep 1000 méteres tengerszintfeletti magasságban fekvő fő gerincvonulata az Alacsony-Tátra legnyugatibb kinyúlása. Ezen kívül néhány oldalgerinc és a köztük lévő mély völgyek szabdalják a területet. A meredek oldalakban a szintvonalakra merőlegesen viszonylag kevés út van, hosszan szerpentinező, gyorsan bringázható dózerutak alkotják az úthálózatot. A sűrű aljnövényzettel megáldott fenyőerdőkön szinte sehol nem lehet átvágni, így a tolós emelkedőket leszámítva 100 %-ig nyeregben teljesítendő pálya várt a mezőnyre. én ennek az otthoni "fuss a bringával ágon-bokron át típusú" versenyek után fura mód, örültem!
A terep jellegéből következően leginkább az útvonalválasztásokat kellett jól meggondolni, mert a mély völgybe lemenni, és visszamászni többszöröse annak az időnek, mint ameddig egy 2-3 km-es, a szinttel spóroló kerülő tart. Egy enyhén lejtő jó minőségű dózerúton 3 km; kb. 5 perc. A középtáv első átmenete alapján 2 km 250 m szinttel; 17perc.
érdekességként mutatnám be; a 2-es, 3-as átmenetünket a selejtezőből (lásd bal felső térkép), ahol a légvonalban 3150 m-es átmenet a "kék" útvonalon 8600 m hosszúra nőtt. (Lehet hogy Guiness-rekord a két érték 2,73-as hányadosa?) én a "kék" útvonalon mentem, egy finn versenyzőt láttam a zölddel jelölt rövidítéssel kombinálni a "kék" variációt. A "pirossal" pedig Süti próbálkozott meg, a részidők alapján úgy tűnt, hogy az nem volt nyerő. Ne felejtsük el megjegyezni; hogy ezen a térképen 10 m-es az alapszintköz!
Bár nekem egy hat évvel ezelőtti két napos versenyről, sok minden ismerősen visszaköszönt, a terep útvonalválasztási buktatóit is ismertem, és a leghosszabb mászást végigtekertem a 3-szoros világbajnok finn Mika Tervala-val, mégis a 28 km-es pályán, csekély két perccel lecsúsztam a 20., még éppen bejutó helyről. Hozzá kell tenni, hogy ráadásul 1 perccel lekéstem a rajtomat, úgyhogy a pályán tulajdonképp csak 1 perccel kaptam ki. Bosszantó! Paul is épp hogy "leverte a lécet"; 21.-ként esett ki. Bár neki közel 5 perccel kellett volna gyorsabbnak lennie. A többieknek a csapatból nagyobb volt a hátrányuk így legalább amiatt, hogy ott volt karnyújtásnyira a bejutás, nem kellett bosszankodniuk. Szóval nekünk Paullal nagyon közel volt az "A" döntő, és szombaton a "B" döntőben elért időink (erről még majd később) alapján ez különösen fájó, hogy így alakult.
A két nehéz nap, és egy csütörtöki pihenő után, pénteken váltóversennyel folytatódott a világbajnokság. A lányoknál 16, a fiúknál 26 nemzet, háromfős váltói sorakoztak fel a Donovalyban lévő rajtnál. A szabályok értelmében minden ország indíthatott egy kettesszámú váltót, de az értékelésbe csak a jobbik számított bele. Férfiaknál majdnem minden nemzet élt a lehetőséggel, a nőknél csak néhány.
A magyar női váltó Füzy Anna révén, a németek és a franciák mögött a remek harmadik helyen zárta az első kört. A második váltótag Kaufmann Brigi, a verseny után fásultságra panaszkodott, talán mostanra jött ki rajta az eddigi versenyek fáradsága. De az is lehet, hogy a sípályák egyszerűen túl meredekek voltak most neki. így beelőzte őt a cseh, a brit, az orosz, a szlovák, a finn, a svájci, a litván, a portugál, a spanyol és az ausztrál versenyző. A csapat ezzel a 13. helyre csúszott le. A befejező ember; Marosffy Orsi úgy gondolta a 13-as nem szerencsés szám, ezért visszaelőzte az ausztrál, a spanyol valamint a portugál váltót és a 10. helyre hozta a magyar női stafétát.
A férfiak csatájában engem küldtek első embernek, hogy tapasztalt bringaversenyzőként jól jöhetek ki a mezőnyrajtos indításból. Megtisztelt a bizalom és igyekeztem is élni vele, és a második ellenőrző pontnál egy cseh és egy svájci versenyző társaságában a verseny élén álltunk. Igaz csak hét csapat kezdett a Farsta rendszerben erre az ágra, és ez volt a legrövidebb a három variációból, de azért nem rossz érzés egy gyors kezdés, még akkor is, ha később majd jön a hosszabb Farsta-ág.
A hármasra rossz döntés volt a kerítést délről kerülnöm (lásd középső térkép), de szerettem volna elszakadni a svájci és a cseh sráctól. A verseny hevében úgy láttam, hogy a mély völgybe lemenni nem nyerő, pedig az volt! A "piros" útvonal jó 2 perccel nyert az én "kékem" előtt. A 3-as, 4-es átmenetben piros szaggatott vonal jelöli azok útvonalát, akik szintet akartak spórolni. Sajnos tőlünk is ketten beleestek a kiszintezés hibájába, Marossfy Dani a 2-es váltó befejező embere közel 8 percet hagyott ott a réten kínlódva, míg fent az úton 50-nel lehetett száguldani lefelé a ponthoz.
Az 5-ös, 6-os átmenetben talán néhányan a "lila" útvonalat választották, de a pontot gyorsabb volt dél felől megfogni, ha nem is egy az egyben azon a "kék" vonalon ahogy én csináltam.
A hármasra rátett 2 perces hibám után szerencsére jól haladtam, több hiba nem csúszott be, a pedáloknak feszülve igyekeztem felzárkózni azokra, akiket magam előtt láttam a pályán. így tudtam 5 perc 7 mp hátránnyal az első helyezett finn váltó mögött, a 9. helyen váltani Viraszkó Zolit. Kettesszámú váltónk 21 perces hátránnyal zárta az első kört. Nem lehetett könnyű Paulnak motiváltan kimennie a pályára ekkora hendikeppel. Süti viszont szárnyakat kapott attól, hogy élesben versenyezhet. Bár a lengyelek, britek, portugálok és ausztrálok megelőztek, nem nyújtott rossz teljesítményt. Tizenharmadik helyen adta át a stafétát a harmadik embernek, Matrinak. Nem is tudtuk volna elképzelni, hogy a rutinos veszprémi tájbringás ne javítson még egy-két helyet a váltónkon. Különösen, hogy a korábbi kiadású térképpel alaposan kiokosítottuk a harmadik embereket a pálya minden trükkjével kapcsolatban. ám Matrinak sajnos nem sikerült jól a verseny. A 4-esre ő is le akarta spórolni a szintet, és ha annyira nem is járt rosszul mint Dani, 4-5 percet őis ott hagyott a mezőn, és még máshol is becsúsztak hibák. így a német, az osztrák és a dán csapat embere megelőzte. Ezzel a csapat végül a 16. helyen zárt. Ami nem annyira rossz végeredmény, de ha arra gondolok, hogy Donovaly nekünk félig hazai pálya, és három év alatt rongyosra gyakorolhattuk volna ezt a terepet, lehetett volna jobb is! Ha leszámítom, hogy az utolsó időszakban le voltak már tiltva bizonyos terepek, még akkor is bőven lett volna idő.
A kettes váltóban Paul jól megoldotta a feladatot, valószínűleg éles versenyszituációban még gyorsabb pályát ment volna. Daninak nem volt könnyű dolga, úgy hogy ő eddig nem versenyzett a VB-én, de annak ellenére, hogy becsúszott nála az a korábban emlegetett legelőn átszintezős hiba, nem ment rossz időt.
A szombati zárónapra a hosszútávú döntő maradt, és az arról lecsúszóknak (sajnos a teljes magyar férfi válogatott); a "B" döntő. Az "A" döntőben egy kiváló francia versenyző, Jérémie Gillmann a pálya negyedénél átvette a vezetést és végig biztosan vezetett, ám 8 km-re a céltól valami történhetett, - talán eléhezett vagy a bringájával volt valami - csinált három nagyon gyenge részidőt (átlag 2 perccel lassabbak, mint a legjobbaké) és visszaesett az 5. helyre, aztán mintha mi sem történt volna az utolsó három részideje megint nagyon jó lett. Nem sikerült kiderítenünk, mi lehetett a rejtélyes visszaesés oka. Helyét az élen, átvette az egyenletesen jó teljesítményt nyújtó orosz; a középtáv világbajnoka Gritsan. ám mögötte szorosan ott volt a rutinos öreg róka Korcsagin. Kettejük között döntött a fiatal erő, azaz Gritsan beseperte mind a két egyéni aranyat a VB-én. Ebben az erős, kiegyenlített mezőnyben, ez elképesztő produkció!
Közvetlenül az "A" döntő után, rajtolt a "B" döntő, ugyanazon a pályán, azonos időjárási-, és egyéb körülmények között. Mivel fordított erősorrendben rajtoltatták a mezőnyt, így mi Paullal (éppen csak kiesők) a rajtlista utolsó néhány embere közé kerültünk. Nekem kicsit kellemetlen érzés volt, hogy 2 perccel utánam jön Paul, hisz mindig jobb üldözőnek lenni, mint üldözöttnek. Ezért a pálya elején beleadtam apait-anyait, hogy minél jobban elhúzzak. Ez az első ellenőrzőpontra sikerült is (2 perces rajtelőnyömből 3:08-at csináltam), ám a másodikra már kicsit melléfogtam.
Lásd a jobb alsó térképet. Tájfutó gondolkodással olyan elképesztő pályakitőzői hiba lenne, hogy a 8-as ponton keresztül menjen az ideális útvonal az egyesről a kettesre, hogy még a gondolat sem merült fel bennem, hogy az nyerő lenne. így a "kék" kerülő úton mentem. Nem úgy Paul, aki a "piroson" 2:33-at ledolgozott a 3:08-ból és már látott a távolból. Tanulság hogy tájbringában el kell felejteni a gyalogos tájfutói gondolkodást. Erre az átmenetre volt még egy harmadik variáció; a "zöld", de nem tűnik jónak.
Lendületes tempóval a 6-os ellenőrzőpontig újra visszahoztam az előnyömet Paullal szemben, majdnem 2 percre, de egy rossz választással megint hátrányba kerültem.
Ahogy az a bal alsó térképen látszik, egy rossz gondolattal a "kék" variációt választottam. Ami nem csak amiatt volt ráfizetés, hogy az ösvényeken jobban meg kell nézni merre az arra, és a talajtakaró miatt lassabb a haladás, hanem ráadásul 30 m mászással kezdődött. Bár hosszra ugyanakkora volt, mint a "piros" útvonal; 2 perc 22 mp-cel tovább tartott, mint Paulnak, a másik. Azon gyorsan le lehetett gurulni, és csak a végén kell egy picit felkapaszkodni. Még a "piros" útvonalnál is jobb talán egy picit a "zöld", de azt nem volt módunk kipróbálni. Mindenesetre jó fél km-rel rövidebb. Ilyen egyszerűen alakulnak ki negyed órás különbségek, egy közel 40 km-es versenyen. Paullal a pályán még többször találkoztunk, utoljára még 3 km-re a céltól, ahol szándékosan húztam 19-re lapot, vagyis megkockáztattam egy másik útvonalat, hátha visszatudok valamit hozni az időhátrányomon, de hát nem gyorsabb, hanem lassabb volt. Mint ahogy az lenni szokott, 19-re ritkán jön alsó?
Kettőnk külön versenyének, így Paul lett a győztese, -- amivel egyben a "B" döntőt is megnyerte. 2 óra 17 perces idejével 36. lett volna az "A" döntőben, vagy ha én lehettem volna döntős, 2 óra 20 percemmel 38. lehettem volna. Tudjuk hogy a "Sportban nincsen volna!" és igaz is, tényleg nincs! Ezért voltunk mi is nagyon mérgesek magunkra.
A nők mezőnyében Füzy Anna bizonyította, nem véletlenül teljesített remekül egész héten. Folyamatos jó formáját a hosszútávú döntőre is átmentette, és egy értékes 10. helyezéssel bizonyította, hogy stabilan a legjobbak közé tartozik!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

ddddddddddddddddddd

(dsddd, 2010.05.02 09:11)